Egy elfeledett könyv rejtelmei

Nemrégiben Bulgáriába utaztunk, és hát mint minden rendes lelkiismeretes utazó, mi is próbáltunk jó alaposan felkészülni. Szerettünk volna venni egy bolgár útikönyvet, de valahogy semelyik könyves boltban nem találtunk. Kínomban hát egy antikváriumos sátorban néztem szét, hátha. Nos ott sikerült is megcsípnem '70-es évek végi példányt. Gondoltam, ha másért nem is, a változások felfedezése, vagy pont hiánya izgalmas lesz.

Amikor belelapoztam a könyvbe, néhány fecni hullott ki a lapok közül. Rajzok. Illetve az egyik egy oklevél féleség, persze az is rajzolva volt, viszont állt rajta név és dátum is. A rajzok 1982-ben készültek. Gondoltuk rákeresünk az illetőre, akinek a nevére kiállították az oklevelet. Hamarosan meg is találtuk a google-n, aki mint kiderült a Népszabadság egykori újságírója. Rátaláltunk iwiw-en is, így hát írtunk neki, hogy ismerőseknek találja-e a rajzokat. Kisvártatva meg is jött a válasz, hogy azt egykor még lánya rajzolta. Szerveztünk hát egy találkozót, hogy vissza adhassam a rajzokat emlékbe.

A megbeszélt helyen egy idős úr várt ránk. Leültünk egy kávéra a közeli kávézóban, és ő azonnal mesélni kezdett. Szinte alig kellett megszólalnunk, csak beszélt és beszélt. Elmesélte a pályafutását, hogy került az egyik újságtól a másikhoz. Beszélt a főiskolai élményeiről, hogy az egyik bölcsész-orvos kosármeccsen egy 2 méteres védő feje fölött akart kosarat dobni, de csak a az ellenfél könyökéig sikerült felugrania. Eltört az orra. Ezidáig 5x tört el az orra. Legutóbb az unokája rúgta meg véletlen. :)

Mesélt aztán az utazásairól, tanácsokat adott hogy mit érdemes majd megnéznünk. Beszélt arról, hogy fejlődik a világ, az orvostudomány. Elmesélte az unokájának a születésének a történetét is, valamint hogy a lánya férje kiváló pilóta, mégsem tud autót vezetni.

Egy jó órácskát beszélgettünk, és annyi mindent mesélt, ha akarnám se tudnám felsorolni még csak címszavakban sem az összes érintett témát. Aztán persze érdeklődött rólunk is, hogy kik vagyunk, mik a terveink, céljaink az életben, és végül zárásként a könyv történetét. Egyszerűen csak felhalmozódtak a könyvek már a lakásban, és vagy 1500 darabot elvittek egy antikváriumba, aztán benne maradtak ezek a rajzok. Mondta, hogy ő volt az ügyvezető igazgató, akinek annyi feladata volt, hogy a bőröndöket kellett cipelni.  Valószínüleg ezt nagyon jól csinálta, ezért állította ki a lánya neki az oklevelet. Búcsúzóul kaptunk tőle ajándékba egy bolgár képeskönyvet, szintén vagy 30 évvel ezelőtti példányt. Átlapozgattuk, de sajnos elolvasni nem tudtuk, mert cirill betűkkel írták. 

Szóval ez történt. Egy 200 Ft-os antikváriumi kis könyv segítségével megismerhettünk egy nagyon kedves, jókedélyű, szórakoztató nyugdíjjas újságírót ill. egyetemi tanárt. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.