Korhatáros álmodozás

Emlékeztek lányok, amikor még az óvodában azzal a fürtös kislánnyal babáztatok, és közben az élet nagy dolgait elemeztétek ki? Annak a fürtös kislánynak volt egy álma, és neked is biztosan, még akkor is, ha soha senkinek, még magadnak sem merted bevallani, mert féltél, hogy butaságnak gondolják. Az a fürtös kislány híres énekesnő akart lenni, az a másik, a piros szoknyás, Edit meg világbajnok jégtáncosnő, az a szeplős kisfiú, Peti meg autóversenyző, az az undok kis béka Gizi meg színésznő, a Robi meg híres szakács, de nem árulta el senkinek, -mert félt hogy kinevetik, hogy fiú létére szeret sertepertélni a konyhában- csak nekem, mert én voltam a szerelme, de persze ezt se árulta el senkinek, nehogy ezért is kinevessék.

Hát igen. Az oviban még mindenkinek vannak álmai. Ezek az álmok persze az évek folyamán folyamatosan formálódnak, csiszolódnak, vagy egész egyszerűen csak lecserélődnek, mert újak jönnek. Aztán eljön egy életkor, amikor fel kell ébredni, és már nincs helye az álmoknak. Már csak céljaid lehetnek, amikért megküzdesz, és eléred őket, és jönnek újak. De tényleg olyan nevetséges, hogy az embernek közel 25 évesen még álmai vannak, célok helyett? Mert hogy a cél az egy értelmű. Te állsz ,A’ pontban, ,B’ pontban van a cél, és egy teljesen egyértelmű jól definiált vonal köti össze a kettőt. Az már máskérdés, hogy egyenesen a vonal mentén jutsz-e el oda, vagy itt-ott letérsz az útról. A lényegen nem változtat. Látod, hogy honnan hová kell eljutni, és a legfontosabb, hogy hogyan. De az álmok… na, az egész más tészta. Addig tiszta, hogy te állsz ,A’ pontban, na de hogy melyik pontban van az álom beteljesülése, és hogy egyáltalán melyik irányba indulj, hogy elérd azt….rejtély.

Néhány szerencsés kislány és kisfiú álma céllá válik, és esélyük nyílik elérni azt. A többség viszont tovább lép rajta, egyszerűen elfelejti, és reális célokat tűz ki. Aztán egy kora esti koktélozás közben mosolyognak egyet a barátokkal ezeken a naiv óvodáskori álmokon.

Nos, az én életem kicsit fordítva alakult. Óvodás koromban reális célom volt az álmok helyett. Akkor én még nem akartam olimpikon lenni, sem topmodell, sem híres író, de még csak profi versenytáncos sem. Orvos akartam lenni. Bár őszintén szólva nem tudom, hogy ezt egyedül találtam-e ki, vagy csak úgy terelgettek, de emlékszem, hogy volt egy angol tanító könyv a polcon, amit nagyon szerettem nézegetni, és abban az egyik oldalon voltak mesterségek. És azt játszottam, hogy azok közül választok egyet magamnak. És hát valahogy egyértelmű volt, hogy nem a fodrászt és nem is a szakácsot választom, hanem az orvost. És akárhányszor újra játszottam ezt, mindig csak az orvost tudtam magamnak kiválasztani. Így hát ez lett a célom. Bár nagyon nehézkes az út a dr.-ig, de most már nagyjából az út felénél járok. Most már kellő küzdelemmel és kitartással el fogom érni a célom. Na de mi van az álmaimmal? Kb. gimis koromban jöttek az első kósza vágyakozások, amik mostanra álmokká nőtték ki magukat. Sajnáltam a sport karrierem. Bár 8 évig szinkronúsztam, mégis inkább az azt megelőző RSG-t sajnálom, hogy abbahagytam. Már bánom, hogy nem jutottam el nemzetközi versenyekre, és nem lett élsportoló belőlem. De most már hiába kesergek igaz? Túl öreg vagyok én már a versenysporthoz. Most már be kell érnem a konditermi lehetőségekkel, esetleg az úszással, kirándulással…stb, hiszen minden sportoló kiöregszik nagyjából 20 évesen. Érdekelt a modellkedés, de hát ugye a gimiben nekem a tanulás volt az első, hogy orvosira mehessek.  Nem is mertem komolyan venni ezt az érdekelődést, mert azt hittem hülyének fognak nézni érte, hiszen a modellek sztereotípikusan hülyék, nem? És hát én inkább azt az utat választom, ahol azt bizonyíthatom, hogy okos vagyok. De kicsit nem figyeltem oda, és ez is egy álommá nőtte ki magát. Bár az alkatom meg sem közelíti a modell méreteket, de ez nem is baj, hiszen most már menő a plus size modellkedés. Ez volt a végső szikra a tűzhöz. Gondoltam adok neki esélyt, de úgy tűnik ehhez is túl koros vagyok, és persze akad sok egyéb más akadály is, de ezt majd egy másik bejegyzésben részletezném. Kiskapuként eszembe jutott a szépségverseny lehetősége is. Ahhoz is túl öreg vagyok.

Szóval úgy érzem, álmodozni csak gyerekként lehet, aztán tiniként vagy megvalósítod őket némi szerencsével persze, vagy tovább lépsz, és inkább célokat tűzöl ki, hiszen 20 fölött már öreg vagy ahhoz, hogy elkezdj egy álmot megvalósítani. 25 éves korodig szakmát szerzel, aztán munkát, és marad 5 éved arra, hogy megházasodj, családot alapíts, lakást szerezz, és aztán 30 évesen beállhatsz a mókuskerékbe, ahol egyéniség nélküli kis hangya módjára végzed a munkád, és neveled a gyerekeid, és jó képet vágsz az egészhez, és igyekszel nem arra gondolni, hogy még 40 évig pontosan ugyanúgy fognak eltelni egymás után a napok, szürkén és unalmasan. Bezzeg az az undok kis béka Gizi, aki mindig ügyetlenebb volt, és rosszabb jegyei voltak. Na neki teljesült az álma. Ő tényleg, igazi színésznő lett….