Sztárok diétája

Nem is tudom hogy is kezdjek bele ebbe a postba, de kivételesen komolyan mondom, nem csak azért, hogy valahogy mégis belevágjak. Ezúttal 4 különböző bevezetést töröltem ki, mire úgy döntöttem, minek ide bevezetés, aztán leírtam ezt, és akkor mégis csak valahogy lett bevezetés.

Szóval azt hiszem olyan vagyok, mint egy teljesen átlagos tini. Persze azt leszámítva, hogy hamarosan 25 éves leszek, de ettől függetlenül tényleg. Nézem a romantikus amerikai filmeket,  sorozatokat, bújom a glamourt és cosmot, és csorgatom a nyálam a 20-at éppen hogy meghaladó testtömegindexű színésznőkre. Mindegyiknek annyira tökéletes alakja van, ami nem is csoda, hiszen ha én is egyetlen filmet forgatnék egész évben, vagy maximum kettőt, és minden  mást megcsinálnának helyettem, hiszen a paparazzik miatt igazán nem lenne ajánlatos közértbe, vagy kutyát sétáltatni járnom, azt hiszem nekem is beleférne az életembe napi 2 óra konditerem, és amennyi pénzem van, tuti nem sajnálnék 3x annyit költeni egészséges kaják rendelésére, mint amennyiért egy XXL pizzát rendelhetnék. Na de ez egy dolog, a sztárok szépek, hiszen ez a dolguk, enyhén sarkítva a testükkel keresik a pénzt. De ugyanakkor ott van egy másik nagyon csábítóan vonzó világ, amit a filmvásznon látunk. Hiszen annyira jó élmény úgy nézni Pennyt és Sheldont és a többieket, miközben dobozból esznek kínait, ha mi is ugyanúgy dobozból eszünk kínait. Én ráadásul a Wok'n'go előtt nem is szerettem ezeket a kajákat, de akkor jöttek ők, és pontosan ugyanazt az ételt adják, mint a NagyFal büfé, csak ők papírdobozban adják. Ugye, hogy így egész más. Vagy amikor a Weeds korszakom volt, én is csak jegeskávéval voltam hajlandó közlekedni az utcán, akárcsak Nancy. Aztán jött a Gossip Girl, és Blair miatt muszáj volt megkóstolnom a macaront. És elérkeztünk a lényeghez: a Gilmore Girlhöz. Lorelay és Rory megállás nélkül, minden részben 3x betegre zabálják magukat pizzával és hamburgerrel, és kávét isznak kávéval, és még egy kis kávét, ja meg talán néha kólát. És komolyan, az a két csajszi együtt ha van 60kg.  És persze, hogy nem vagyok ennyire naiv, tudom, hogy csak színészek, és éppen hogy csak beleharapnak a dolgokba, a jelenet kedvéért, és otthon meg salátát esznek dressing nélkül, nehogy legyen benne kalória, amikről nap mint nap lehet olvasni brámelyik magazin weboldalán, de kinek van pénze és kedve és türelme és kitartása madárkaján élni egy életen át? Miközben folyamatosan azt látod, hogy zabálnak, és közben szemtelenül vékonyak. És azt látod, hogy milyen vékonyak, és szép az életük, és még háttérzene is van, és hiába szólnak be a polgármesternek, az ügyet sem vet rá, hát nem te is megkívánod azt a hamburgert? Aztán meg csodákozol, ha te hízol tőle, nem úgy mint ők. Nem értem, annyira intenzíven lép fel az egész világ a dohányzás ellen, hogy már reklámokban és filmekben sem szabad rágyújtani, pedig van az a karakter, ami elképzelhetetlen egy csikk nélkül. Bezzeg az elhízás, ami hasonlóan súlyos probléma, azzal nem törődnek. Ja de, törődnek. Statisztikákkal, és sztárdiéták leírásaval bombáznak minket, miközben a tényleges tett annyi, hogy a suli büfében már almát is lehet venni. Nem azért, de két sajtburi 400Ft, de én megpróbáltam egészségesen élni, vettem 1db narancsot és 1db almát, összesen 350Ft.ért és utána ha lehet még éhesebb lettem, mint előtte voltam. Hát ezek után ki aza hülye aki legközelebb nem a két sajtburit választja? Na de az sem megoldás, ha belegondolok, hogy kitiltják a sorozatokból az egészségtelen ételeket, mert akkor ennyi erővel az alkoholt és drogokat is tiltólistára kéne tenni, és a végén nézhetnénk valami uncsi dokumentumfilmet arról, ahogy a sztárok salátát esznek, és a futópadon izzadnak. És akkor oda a feeling, amit akkor érzel, amikor 1200Ft-ot fizetsz egy Starbucks kávéért, pedig már a 800-at is pofátlanságnak tartod, amit a Costában fizetsz érte, ennek ellenére te önként dalolva mész a Starbucksba, hogy mégtöbbet adj ki értelmetlenül, és még örülj is neki. Hiszen az egészben csak a papírpohár a lényeg, amit a fél metrókocsi majd bámulni fog, miközben te úgy csinálsz, mintha ez lenne a világ természetesebb és leghétköznapibb dolga, amit te olyan rutinosan csinálsz, mint a reggeli fogmosást. És ha mindezt egy kellemes napsütötte délután csinálod, és az ipododon(pont mint a sztároknak) a kedvenc számod megy, azt képzeled, hogy valójában ez egy film, de legalább egy reklám és élvezed az életet, és már csak arra vársz, hogy mikor ugranak ki egy bokorból a paparazzók, akik persze nem ugranak, mert hiszen nincsenek is nálunk ilyesmik, főleg, hogy te amúgy is csak egy kis szürke életű kisdiák vagy, aki még csak annyira sem tűnik ki a többiek közül, hogy legalább ösztöndíjat kapna. Szóval akkor most szomorúan fekszem vissza a kanapéra, és nézem végig, ahogy Luke kihozza azt a hatalmas hamburgert, és én közbe koncentrálok arra, hogy bőszen igyam a vizet, és lelkiterrorral próbálok hatni a zsírsejtjeimre.